A szerelmesek városában minden évben rengeteg turista várja azt a 12 napos Velencei Karnevált, amikor is álarc mögé bújva várják és élvezik azt a színes forgatagot, ahol nem csak a táncé a főszerep.
Maskarába öltözött mutatványosok fokozzák a hangulatot, inspirálják a vendégeket arra, hogy álarcuk mögé bújva aktív részesei legyenek a mulatságnak.
A Velencei karnevál eredetileg pogány néphagyomány, amely az évek alatt egyfajta emelkedett hangulatú világfesztivállá vált. Nem csak a helyiek készülődnek a nagy eseményre, hanem az a sok millió turista is – nemzeti, vallási hovatartozástól függetlenül -, akik a világ minden pontjáról érkeznek ide csak azért, hogy részesévé váljanak ennek a varázslatnak.
A velencei karneválon maszk nélkül nem lehet mulatozni, hiszen a maszknak és a beöltözésnek is nagy jelentősége van. Aki felveszi akár a maga gyártott, akár a készen vásárolt álarcot, az a fesztivál idejére mássá alakul; elfelejti a hétköznapokat, a gondokat és átadja magát annak az önfeledt szórakozásnak, ami a Velencei Karneválra jellemző. A velencei maszkokat mással össze sem lehet téveszteni: jellemző kinézetük, az egyedi darabokat gyártó kézműves műhelyek alkotásai nem csak a karnevál idejére változtatják át egyéniségedet, hanem később otthonod méltó díszévé is válhatnak – kellemes emlékeket idézve Velencéről.
A Velencei Karnevál idejére a helyi lakosok is sokkal közlékenyebbek, engedékenyebbek, felszabadultabbak, ami az év többi napjára nem nagyon jellemző. Nem csak a helyiek, de az idelátogató vendégek is könnyebben ismerkednek egymással; idegen személyek fényképezkednek idegenekkel; tréfákat űznek egymással; egymás számára ismeretlenek isznak meg együtt egy italt; életre szóló barátságok köttetnek, későbbi házasságok alapjai alakulnak ki – a világ összes korlátja leomlik ezalatt a 12 nap alatt.
Egy nagyon fontos tényt muszáj rögzíteni: csak szervezett utazással érdemes Velencébe látogatni a fesztivál idejére, ugyanis ebben az időszakban nincs szabad étterem, szállás, de még közlekedési eszközt sem találsz egyedüli utasként. Rengetegen közlekednek csak gyalog, hiszen nem nagy távolságokról beszélhetünk. Éppen ezért ne lepődj meg azon, ha a vaporettoval való utazást később, egy másik velencei nyaralás alkalmával próbálhatod ki.
Egy valami biztos: aki kipróbálta a Velencei Karnevált annak minden évben égetően szüksége van arra, hogy visszajöjjön ide, és pár napra eldobja mindazt a szigorú köteléket, amihez az év többi napján igazodik.